Kezdőlap Uncategorized Önismereti utakon anyaként

Önismereti utakon anyaként

Somogyi Eszter
34 megtekintés
Hogy ez egy kissé más kategória, azt az ember (lánya) már a várandósság idején kezdi ízlelgetni. Amikor nem úgy borul le, nem addig meditál, nem olyan tanfolyamot tud végigülni, mint szokott, amikor vegaként hirtelen a nyers állatot is megenné, nem hogy a sült húst, amikor ezt és azt sem lehet, mert az felkavarná a belső szart, na akkor valami finom lehelletet már megérez a változás szeléből. A kis tanító nagy tanításokat hoz majd, csilingeli a belső hangja.
Mégis, az igazi átható meglepi pár hónappal a csemete születése után pottyan a tudatunkba. (Az első időszak eufóriáját ugye ki a fene árnyékolná be elégedetlen gondolatokkal?) Szóval, kell némi idő az ocsúdásra.
Ha viszont ilyenkor körülnézünk, elég gyorsan tisztul a kép. Míg barátaink továbbra is elvonulásokra, tanfolyamokra, önismereti szertartásokra járnak, addig mi teljes gőzzel öltöztetünk át, fejtjük meg az aktuális nyekergés okát, etetünk, itatunk. Az elvonulás szó valami fura, ködös emléket idéz fel a tudatunkban, mert eljutni a közértig egyedül olyan szabadságérzet, amit csak egy anya ismerhet! (Mielőtt jönne a sav, igen, szeretem a kölkeimet, igen, meglehetősen sok időt töltöttem és töltök velük és igen, ezt boldogságban és teljes jelenléttel teszem. Szóval bátran hányja másra az előítéleteit, aki ehhez kedvet kap. Inkább haladjunk.)
No. Van az a pillanat, amikor éppen elkenődnénk… hogy a fejlődés meg az önismeret, ejha, hogyleszez, mert a heti kezelések és a szeánszok, na azoknak annyi, mert a gyerek! (Kevés a félévesen önellátó csemete, így az érzés, hiszem, hogy többünket átjárt már). Amikor azonban ezen emelő gondolatok és a hozzájuk bélyegként felnyalt indulatok lecsillapodnak, akkor mégiscsak megértjük a lényeget: a feladat nem megúszható.
Ha anya vagy, az nem azt jelenti, hogy szabadságot kaptál az útonjárásból, hanem hogy játszótársat a haladáshoz.
Amivel pedig dolgunk van az itt és mostban, az nem családi pótlék szemléletű, vagyis elénk kerül akkor is, ha közben népesedett a família. Sőt. Ami nyom belülről, szúr a szívünk táján, amiből elegünk van, tovább megyek, a játszótéren az anyuka, aki beakad, a lázas gyerekek feletti maró kétségekben az önbizalom hiánya, az energiavesztés, és -felvétel kihívásai, a párkapcsolati megdolgozatlanság nagyító alól vigyorgó mosolya, mind mind megérkezik, mint pelusgőzbe burkolt lehetőség.
Hát így.
Az anyaság egy létforma. Aki anya lett, az anya marad. Lehet hogy idővel több szabadidővel, kevesebb fizikai feladattal, másfajta kihívásokkal jár a státusz, de akinek gyermeke lett, az már sohasem lesz a világában teljesen egyedül, sohasem gondol majd csakis saját magára, sohasem dönt majd a gyermekét figyelmen kívül hagyva. Az anyaság éppúgy egy belső út, mint az apaság, és akinek megadatik, annak csodaszép, fájdalmas, vidám – igazi.
Somogyi Eszter
(A cikk eredetileg megjelent az Everness magazin oldalán 2021.05.30-án.)

Érdekelhet még

Szólj hozzá!