Az önismeret útját járók előtt annyi lehetőség terül el manapság, hogy azt sem tudjuk, mit válasszunk. Egyik módszer, terapeuta erősebb, hatékonyabb, mint a másik és mi sokszor ismét elfelejtünk úton lenni, olyan nagyon a célon jár az eszünk.
A minap esett meg velem, hogy női körben két napot volt szerencsém a természetben tölteni. Egy közegben, ahol egészen mást jelent a terápiás tér. Nem azért mentünk, hogy bármit is feloldjunk, elengedjünk, megdolgozzunk, egyszerűen együtt voltunk azzal, ami bennünk felbukkan és amit erre a természet „reagál”.
Ide tartozik, hogy egy ideje már nagyon megváltozott a természethez való viszonyom. Amikor fa amuletteket kezdtem készíteni, lassan rájöttem, hogy ha az erdő beenged, akkor lehet bemenni. Ha megérzem a mindent összekötő kapcsolódást, abból lehet mozdulni, alkotni. Ha valamit nagyon akarok, az pont teljesen mindegy, itt csak engedni lehet, érdemes. Ez a most hétvégi két nap csak megerősített, valamint újra és újra meglepett.
Amikor az erdő közepén kimondtam életem egyik legbelsőbb dilemmáját, egy őzike ugrott elém. Egy pillanatig néztük egymást, aztán tovasiklott. Amikor egy hároméves nehéz időszakról meséltem a sétapáromnak, hirtelen felbukkant mellettünk két idegen kiránduló, akik szinte szó szerint visszaismételték az utolsó két mondatomat, anélkül, hogy hallhatták volna. Amikor engedtem, hogy a lelkem vezessen, a csupasz fák között egy kívülről láthatatlan „óázisba” vitt. Amikor úgy éreztem, végeztem a belső folyamatommal és visszaindultam, egy „kikapart” gesztenye gurult a lábam elé. És még mennyi más!
De idehúzhatom akár egy másik friss élményemet is. A minap előző életes utazáson jártam, ahol egy hatalmas bogár képében jelentem meg. Mire a másfél órás kalandot befejeztem és a jelenben kinyitottam a szemem, a szoba ahol terápiáztunk, teli lett bogarakkal. A segítőm és én is csak néztünk…A földön fekvő telefonomon, ruháimon mindenhol másztak. A magyarázat persze egyszerű: ha erősítjük a természettel való kapcsolatunkat, akkor erősödnek a megéléseink is.
A természet különleges egy partner. Nem ad időkeretet, nem jelöl ki haladási ívet, terápiás célt. A maga egészével tárul fel számunkra, ha elvisszük hozzá önmagunkat. Kommunikál, tükröz, támogat. Nem kérdez. De nagyon értőn hallgat és bármikor ránk ér. Olyan segítő, aki bár sokkalta hatalmasabb nálunk, az erejét nem fitogtatja, hanem megossza velünk. Akivel hála egy rendszernek lenni.
Hogy őszinte legyek, nagyon is vérszemet kaptam. Még több időt töltök kint, mint korábban. Pusztán mert érezni ezt a mindent átszövő kapcsolódást, egészen fantasztikus egy létforma. Ha pedig te is kedvet kaptál akár közösen együtt menni ebben a térben, várlak sok szeretettel áprilisban egy programon. Bővebb információt itt találsz róla:
(A cikk megjelent az Everness Magazin oldalán, saját tollból.)
