Nem azért mondom el a problémámat, mert én nem találom rá a megoldást vagy mert tőled várok egyet. Én is meglelem majd a magamét, a magam módján. Azért mesélem el, hogy meghallgass.
Nem kell elmondanod, hogy minden rendben lesz, mert ezt én is tudom. Csak engedd meg, hogy egy kis időre gyenge lehessek, kétségekkel teli, nyűgös, vagy éppen hisztis és ölelj át úgy, hogy tudjam, ez is mind rendben van.
Nem azért szeretnék veled lenni, hogy együtt csináljuk a valamit, hanem hogy jelen legyünk egymás számára, a pillanatban, hogy megtörténhessen a Felejthetetlen. Ha mellettem sétálsz a fejedben, nem érdekel az együttlétünk.
Nem azért kérem, hogy gondolkozz el magadon, mert nem szeretlek, ha nem változol. Azért kérem, hogy esélyünk legyen azt élni, amiért egymásra találtunk.
Nem azért beszélek hozzád, hogy valakihez beszéljek, vagy éppen csak szavakban ventiláljam ki a napot. Azért beszélek, hogy utat nyissak befelé, egymás felé, a napi problémáktól indulva a kimondhatatlan távlatokig.
Nem azért szeretkezem veled, hogy a testem végre nyugodtan és kielégülve pihenjen, hanem hogy megtapasztalhassam, az összeolvadás más szintű formáját.
Nem azért hívlak táncolni, hogy a parkett ördöge legyél mellettem, az erdőbe, hogy legyűrjünk egy hatalmas távot, játszani, hogy valaki nyerjen, hanem mert a zenén, a mozgáson, a természeten, a játékon keresztül meg lehet érkezni az Életbe és én úgy, de úgy szeretek ott lenni.
Nem azért várok rád, mert képtelen vagyok elmenni, hanem mert hiszem, hogy egyszer tényleg megérkezel.
