Kezdőlap Uncategorized Érzékenységünk árnyékos oldala – az énhatárok elmosódása

Érzékenységünk árnyékos oldala – az énhatárok elmosódása

Somogyi Eszter
142 megtekintés

Az a piszok jó megfigyelő és fókuszáló tehetség, amivel a világra tekintünk- mindennek az az origója. Ahogy a finom letapogatás észrevétlenül kúszik egy-egy helyzet vagy éppen a másik ember felé. Azért hogy megértsük őt. Amit érez, ahogyan reagál, amiben van. A szándék tiszta és egyenes, az együttérzés pedig olyan természetesen gurul elő belőlünk, mint a nyúl, akit valójában sosem dugtak el a kalapba. A másik érzi, hogy érezzük, a kapcsolódásnak pedig máris kialakul az a szelíd de tartós bája, amiért a legtöbben igen hálásak vagyunk. „Értelek, érzem, aki vagy és így fogadlak el.” Bingó! – legalábbis idáig, amíg mindenki boldog.

Sokan azonban – köztük én is – ezt a megfigyelő és együttérző készséget megtanultuk másra is használni. Gyermekkori szocializáció az egész, gyorsan és tartósan rögzül a mechanizmus. „Érezlek, értelek és azt is tudom, mit vársz tőlem”- sokunknál sokáig a kódolás így hangzik.

És itt húzódik az a bizonyos határ. A tudatosság, mint lehetőség és oldókulcs itt léphet be a rendszerbe és fordíthatja meg mindennapi életünket.

Nagyon sokan vesznek el az érzékenységük talaján, mert a „tudom mit vársz tőlem”, számukra azt is jelenti, „megteszem neked, mert azt gondolom, úgy szeretni fogsz engem”. A szükség, ami a legtöbb embert gyötri, a kényszer, hogy szeretetet szerezzen, tudatosítható, lehet vele/rajta dolgozni és később önazonosan ki lehet majd mondani: érezlek, értelek, tudom, mit vársz tőlem, de…ez most nem az enyém/vagy én is erre vágyom, így fogok cselekedni.

Mindezt leírni olyan pillekönnyű. Megvalósítani mélyen rögzült megfelelési kényszer esetén sok éves belső munka. De nem lehetetlen. Folyamatos önvizsgálatot követel. Enyém ez a cselekvés vagy sem? Az én utam ezt tenni vagy sem? Miattad teszem vagy magam miatt? Mit jelez a testem? Mit jelez a lelkem? Apró-cseprő dolgokkal érdemes kezdeni, keresni az ízét, a minőségét, amire aztán nagyban is rátalálhatunk.

Az énhatár mozgó, érlelődő, fejlődő, változó egy valami. Ez természetes. A haladásunk gátja lenne, ha végleges helyen rögzítenénk. A lényünk mélye azonban mégiscsak egy tartós egész, ami ki hinné EGÉSZségre, épségre, és a környezettel való összhangra vágyik. És igen, valahol itt a lényeg. Érzékenységünk megismerése, élvezete mellett az összhang érzésének kialakítása a belső és a külső között. Tudom, hol húzódnak a határaim, érzem hol van a többieké, és belső békémben tudok velük élni, anélkül, hogy átfolynánk, törnénk, osonnánk egymás szépséges határain, amelyek belül mind egy külön mindenséget rejtenek.

(Ha úgy gondolod, másnak is hasznos lehet ez a bejegyzés, oszd meg bátran.)

Érdekelhet még

Szólj hozzá!