Jó régóta ismerem. Sokáig csak azt láttam, hogy mindig valamiben éppen nagyon benne van. Csak később jöttem rá, hogy ez olyasmi, amiben jobb lenne, ha mi is nagyon benne lennénk. Dénes Barbara mesél arról, hogy lehet sok éven át a fenntarthatóságért szívből tenni. Meg arról, hogy előfordul, hogy ebből egyszercsak saját vállalkozás, egyértelmű ösvény és közösség kerekedik.
– Azt hiszem, az alapot már az megadta, hogy erdő mellett nőttem fel és a természettel való kapcsolódás része volt a mindennapjaimnak – kezd mesélni Barbi. – Bár a szüleim szerették volna, ha követem őket a hivatalnoki munkában, én mindig valami szabadabbra vágytam. Az egyetemen érzésből választottam szakirányt, így tanultam külügyet, diplomáciát, marketinget. A fordulatot a 2002-es londoni Erasmus ösztöndíj hozta, kint találkoztam olyan fenntarthatósági projektekkel és szemlélettel, ami teljesen magával ragadott és amelyeket szerettem volna Magyarországra is elhozni.
Barbi ment az ihlete után, egészen a Trans Europe Halles-ig, ahol annyira magával ragadta a sok értékes kezdeményezés, amit az indusztriális környezetben létesült kultúrintézmények erőnyszervezeténél látott, hogy beállt önkéntesnek. Valamikor pedig azon kapta magát, hogy az igazgatóság tagjaként a szervezet fenntarthatósági munkacsoportjáért felel. – A Trans Europe Halles 28 ország 90 intézményének kulturális és fenntarthatósági projektjeit támogatja, rengeteg az együttműködés. Itt láttam bele először abba, hogyan lehet gyárépületeket értelmesen és szépen kihasználni, zöld tetőket létrehozni, mix média megjelenéseket készíteni, a szél vagy a napenergia használatát ötvözni a művészetekkel, egyáltalán segíteni a tudomány, a természet és a művészetek találkozását. A tapasztalataimat később a hazai Bakelit Multi Art Centerben hasznosítottam, ami egy régi szövő- és fonógyár épületében működött.
Az álomminta számomra a berlini UFA Filmgyár területén létesült önellátó zöld falu volt, ahol számtalan közösségi program működik, létrejött egy sajátos szociális háló, miközben a falu maga pedig egy teljesen környezettudatos élőhely. Ott láttam például először a szomszédprogramot, ami közösségbe hívta az egymás mellett élő embereket, kapcsolódási felületeket teremtett és oltári sikeres volt. A Bakelitben természetesen ilyen nagyban még nem álmodtunk, de a zöld szemléletet és a kultúrát igyekeztünk közel hozni az emberekhez. Illetve a kinti minta is segített abban, hogy később itthon a Kortárs Építészeti Központtal elindítsuk a Böskét, ami Belső Erzsébetváros fellendítéséről, a helyi lakosok közösségbe hívásáról és a városrész mélyebb megismeréséről szólt.
Barbi következő állomása tehát a Kortárs Építészeti Központ volt, ahol a Közösségi Kertek kialakításának projektjét vezette. – Tekintve, hogy itthon még csak 1-2 kis vidéki telek volt, amit barátok közösen műveltek, és fővárosi szinten hasonló kezdeményezésre sem volt példa, valójában mi csak akkor láttuk, hogy milyen fantasztikus dolog is ami elindult, amikor létrejött a Lecsós kert a millenárison és a Leonardo kert a Corvin Negyedben. Az emberek parcellákat kaptak, azon termesztettek. Együtt gyomláltak, megkínálták egymást a frissen termett eperrel, tapasztalatot cseréltek a palántázásról és locsolták egymás kertjét, amikor valaki elutazott. Nagyon gyorsan, igazi emberi közösségek alakultak. Ez adta az ötletet az első saját vállalkozásomhoz, a Faiskolához is. Egyértelművé vált ugyanis, hogy ha a gyerekek hasonló élményekkel, a természettel, egymással találkozhatnak, akkor van esélyünk egy tudatosabb generációt nevelni. A Faiskola alapvetően arról szól, hogy már az óvodától kezdve, de egészen az egyetemekig elérve az oktatási intézményekben olyan programokat szervezzünk, amelyek egy fenntarthatóbb életmódot mutatnak be, a gyerekeket bevezetik egy régebbi tudásba, a növényismeretbe, illetve kiszakítják őket a technikai kütyük által uralt világból és visszacsatolják őket a természethez.
Bár a Faiskola a mai napig működik, Barbi azt mondja, nagyon rögös az út, sok helyen a pedagógusok túlterheltsége miatt megriadnak az esetleges új programoktól, máshol a logisztikai szervezés a dolog kerékkötője.
-A Faiskola elsősorban az intézményekhez kötődő projekt, ami a maga előnyeivel és nehézségeivel teljes. Fontos, de lassú út. Amikor azonban testközelből láttam a gyerekekben rejlő potenciált, a nyitottságukat, a kíváncsiságukat, akkor mindenképpen szerettem volna velük külön alkalmakkor is találkozni, egy közvetlenebb csatornát is kiépíteni. Így született meg a PLAY PLANTS. A fenntarthatóság játékos oldalát bemutató növényültető, terráriumkészítő, újrahasznosító workshopok hangulata aztán a felnőtteket is magával ragadta, így most már számukra is vannak külön alkalmak. A közös ültetések, szerepjátékok nagyon sok mindent képesek feloldani a gyerekekben. Ráadásul később hazaviszik a saját növényeiket, gondozzák, így a felelősségvállalásból is kapnak egy cseppnyi ízelítőt.
Barbi azonban nem tud a fenekén ülni. Legnagyobb örömünkre tavaly újabb zöld projekttel bombázta meg a hazai piacot. – Nagyon szeretem azt, ami szép és különösen értékes számomra, ha valami úgy ízléses, hogy közben a lehető legkevésbé terheli a bolygónkat. A NATU egy olyan kezdeményezés szeretne lenni, amely megmutatja, hogy lehet más utat is választani. Lehet zöldebben, kisebb ökológiai lábnyommal, felelősségteljesen, mégis lazán, divatosan, otthonosan, egészségesen, kreatívan élni. Olyan hazai alkotókat kerestem, akik a tömegtermékek helyett kis szériás, egyedi tervezésű darabokat, divat és lakberendezési kiegészítőket, natúrkozmetikumokat, papírárut, gyerekjátékokat készítenek, az ő termékeikből állnak össze a NATU ajándékdobozok. A szezonális dobozokból mindig készül külön férfi, női és gyermek készlet, mindig van bennük meglepetés és legfőképpen minden, amit a dobozban találunk környezettudatos, etikus, fair trade. A rengeteg alkotóból nagyon nehéz kiemelni egyet, de talán Hajgató Sára az egyik kedvecem. Sára anno az egyik közösségi kertünkben nyert parcellát. Itt festőnövényeket termesztett, melyekkel ruhákat, sálakat, táskákat színesít. Festi, áztatja őket a főzetekben és csodás dolgokat alkot a természet legmélyebb tisztelete mellett. Szerencsére egyre több ilyen hazai művész van, akik megérdemlik, hogy a munkáikat mind többen megismerjék és élvezzék. A NATU-nak végülis ez lenne a küldetése.
Barbival legközelebb június 11-én egy Sansz workshop keretében találkozhattok. Nálunk éppen viharkárokbólés metszési munkálatokból megmaradt faágakat hasznosítunk majd, méghozzá elég szépen. Ékszereket készítünk belőlük. És ha még ez sem lenne elég, azt is megtudhatjuk, mit mesél rólunk az ékszer, amit készítünk…
Az esemény linkje: