Azt hiszem,
nem ismerjük az érzést, ahogyan egy női vezetőt követni lehet. Elfelejtettük. Mindebben még nem vagyok igazán biztos, inkább csak egy érzetem van. A férfi vezetőben ott van, a „Na gyertek utánam, az életekre állok, felelek értetek, vezetlek és megvédelek Titeket, utat mutatok” attitűd.
A női vezető, ha így mutat utat, az férfi karaktert vesz fel, viszont szintén követni kezdik. Mert ezt a fajta vezetést szoktuk meg, ezt tanultuk meg követni ebben a világban, ahol gyorsan kell dönteni, az erős impulzusok birizgálnak már csak meg és a haladás a lényeg. Minden mást, amihez idő és tér kell, elfelejtettünk. Ami innen jövő energia, azt a férfias erő hiánya miatt gyengének titulálunk.
Ha egy igazi nő vezet, az inkább csak alulról megtartja a közösséget a térben. Finoman, majdnem észrevétlenül, alig látható fonalakkal irányít. Sosem mondja, hogy Na kövessetek! Inkább csak jó a terében lenni és ezért senki sem akar kilépni belőle.
A férfi vezető meghatározza a célt, a női felismeri, hagyja felbukkanni.
A férfi vezetésének iránya van, ami a cél felé vezet.
A nőinek tere, ami nem megy sehová, inkább süllyed és önmagából bontakozik.
Férfi vezetők nélkül megállna a fejlődés. Női vezetők nélkül nem tudnánk hol tartunk.
Azt hiszem.
