Önzőn, hátborzongatóan, idegenül hangzik, valószínűleg azért, mert olyan nagyon nem erre szocializáltak minket és leginkább, mert annyira igaz: a legtöbb amit megtehetsz a gyermekedért, hogy te jól vagy.
Az elgondolkoztató a témakörben először is az, hogy tudjuk, a gyerekek nem nevelési elveket követnek, hanem mintát. A miénket. Vagyis első számú szabály: amit mutatsz, arra tanítod. Ha arra, hogy a póktól való félelmed erősebb, mint a vágy, hogy lehozd a legót a padlásról, akkor arra. Ha azt, hogy nem mersz kiállni a főnököddel szemben, amikor az a szombati ebédbe csörög bele telefonon, akkor arra. Hiába papolod aztán a gyereknek, hogy ne hagyja majd hétfőn Pistikének a suliban, hogy mindig azt játszanak, amit ő szeretne, ha egyszer ez neki rossz. Érti majd, de követni, téged fog. És hagyja majd Pistikének, ahogy te is felveszed a szombat déli telefont. Mondhatod, hogy tisztelje mán a nőket, ha te apaként naponta háromszor inted le előtte az anyukáját. Röviden: minél kevesebb elfojtás, őrizgetett sérelem, félelem és társai vannak benned, és nyilvánvalóan minél több őszinteség, szeretet, elfogadás, annál jobban érzed te is magad, valamint annál nagyobb sansszal cseperedik melletted egy boldog kölök.
E mellett ne felejtsük el, a (kis)gyerek hangulatát a szülő pillanatnyi érzelmi állapota befolyásolja legerősebben. Ha benned éppen fojtott harag van, hát belőle majd szépen kiáramlik nem éppen visszafogott formában. Ha te passzív-agresszívban nyomod, hát ő majd igazán agresszívban fogja. És így tovább.
És innen igen egyszerű az átvezetés a lényeghez. Egyáltalán nem feladatunk megtanítani a gyereket egy csomó mindenre, amiről azt hisszük, hogy a dolgunk. Ezen esetek többségében ugyanis pusztán saját elbénázott, jó régóta működtetett sablonprogramjainkat, féltve őrzött félelmeinket, előítéleteinket plántálnánk a gyerekbe, ahelyett, hogy hagynánk hogy saját tapasztalása alapján állítsa fel a maga világképét.
(Mielőtt mellémenne a dolog: nem arról van szó, hogy hagyd nőni, ne szólj rá, engedj meg neki mindent és hasonló téveszmék. Van amit át kell adnunk. Meg kell mutatnunk, mi a fontos, az értékes, mi a tisztelet, a szorgalom és társai. Ezek védelmében határokat állítunk. Igen. De példamutatás nélkül mindez csupán iszonyatos mennyiségű kidobott energia marad.)
A gyerek nem arra jó, hogy csinálhatsz belőle magadnak egy kis kópiát. A gyerek alapvetően már kész van, ezt kéne megérteni. Marhára nincs szükség a te faragótehetségedre a mű elkészüléséhez. Arra van szükség, hogy elfogadd és szeresd őt, állj mellette. És kész.
Ha ezt megérted, az is egyértelmű lesz, hogy a gyerek dolga veled szemben nem a buksisimogatás, annak folyamatos visszaigazolása, hogy te mint anya, apa szerethető ember vagy, hanem a tanítás. A gyerek pedig nem bánik kesztyűs kézzel, módszere a leghatékonyabb és legkegyetlenebb egyben: a gyenge pont taktikával működik. Ha benned kevés az elfogadás, évekre megnyertél egy dackorszakot, ha színe sincs az alázatnak, sanszos, hogy öntörvényű gyermeket kapsz. Ha nem tudsz kiállni magadért, akkor vagy a csemete sem fog, vagy téged is pillanatok alatt sorba állít. Ha te sajnálod magad, abba az ő kis egocentrikus lénye éppen nem megy bele, hát magasról letojja majd, hiába várod, hogy mellédfeküdjön a mocsaradba. Ha rohannál, persze tötymörög, ha túlságosan elfoglalnának a saját elméd gondolatai, egy másodperc alatt visszarángat a jelenbe, egy „Anya, szomjas vagyok” etüddel. Ha éppen bántod belül magad, nosza kapod majd kívülről is.
A gyerek a legélesebb tükör, amiben saját magadat láthatod. Köszönd meg neki, hogy hozzád érkezett.
Persze mi felnőttek általában nagyon nem bírunk a fenekünkön ülni. Igazán szeretnénk tenni valamit gyerekügyben. Ez esetben lehetséges megoldás, ha lessük őket és tanulunk tőlük. Mondjuk felszabadultságot, lelkesedést, ösztönösséget, őszinteséget, a játék élvezetét, kíváncsiságot, jelenben létet, odaadást, érintést.
Aki pedig úgy érzi a teljes listával végzett, na az elkezdhet gyereket „nevelni”.
Ha tetszett a fenti szösszenet vagy szívesen beszélgetnél róla, csatlakozz hozzánk a Facbookon is!
