„Védjétek meg a kanyont a viharos szelektől,
és soha nem fogjátok megismerni szépséges formáit.” (Dr. Elisabeth Kubler-Ross)
Ez az idézet jutott eszembe, amikor tegnap ismét csak történt valami, amire mást nem tehettem, megadóan széttártam a kezeimet. Ez volt velem, amikor a fiam szemében hatalmas buborékká nőttek a könnyek, mert sokadszorra nem tudott megoldani egy helyzetet, amit pedig annyira szeretett volna. Ez csengett a fülemben olyan sokszor, amikor a páciensek elhozzák a történeteiket, amelyektől egy pillanatra összeszorul a torkom.
Ez tartott meg az éjszakákon, amikor csak a miérteket ismételgettem.
És ez segített meglátni a lehetőségeket a helyzetekben, ahol korábban csak a szenvedésre találtam volna. Ez vitt tovább az úton, amikor úgy éreztem, egyre csak sötétebb helyekre érkezem. És erre gondoltam, amikor egy-egy kegyelmi pillanatban hozzám szegődött a megértés és ráláttam a korábbi nehéz helyzetekből számomra megérett gyümölcsökre. A szépséges formákra.
Legyen Veletek ma ez a gondolat, amikor görcsös félelem szalad át a csatornáitokon, amikor nem értitek miért kapjátok (miért választottátok) mindazt, ami van, kísérjen és fogja a kezeteket a percekben, amikor nem tudjátok hova tartotok.
