Tegnap ültem éppen csendben, Soma mellett, aki nézte a mesét. Teljesen váratlanul rémlett fel egy érzés és kerestem hozzá a szavakat. Aztán megérkeztek azok is, villámpostával egy régi hangulatból, élményből. „Minden lépés megérkezés…”
Amikor tangózni kezdtem, hatalmas mázlim volt. Aki a partnerem-tanárom lett, maga volt az argentin tangó. A mozgásán túl, valamennyi gondolata, a látószöge, az érintése, a jelenléte átlényegült a sokéves tánc alatt. Így kaptam én az első ízelítőt valamiből, ami inkább egy létforma, egy önálló kommunikációs nyelv. A tangó egy alkalom alatt rabul ejtett, hívott, bár igazán megtanulni sosem tudtam (ha egyáltalán van olyan), megérteni azt hiszem, annál inkább.
A tangó a jelenben zajlik és ott is tart. Nincs korábbi és nincs következő lépés, egyedül az van, amit most teszel. Nincs terv, nincs gondolat. Kapcsolódás van, úgy szívtájékon egy másik emberhez.
„Minden lépés megérkezés…” Pontosan ezt éreztem tegnap a kanapén a még hőemelkedéses, köhögő gyerek mellett. És nem is volt további gondolat, ott maradtunk csak úgy, együtt.
