Dolgozom. Olyat csinálok, amit szeretek, és amiért bármikor kiállnék. Egy fesztivált népszerűsítek, ami utakat, lehetőségeket mutat, nagyban. Kicsiben pedig ugyanezt teszem itt a Sansszal. Közben magánjelleggel embereket segítek, saját maguk felé. Amikor nem, akkor próbálom megugrani a saját határaimat, azaz tizedelni a kétségeimet, átlátni a félelmeimet, legalább észrevenni a szánalmas tendenciáimat. Van egy imádnivaló fiam. Van egy párom, aki mindenben mellettem áll. Van a kezemben módszer, ami támogat. Mindenem itt van a tálcán és időnként mégis futkos rajtam a hideg…mert sok és félek. A 24 óra kevés. Nem ahhoz kevés, hogy elvégezzem, amit kell. Attól tartok, nehogy eltolódjanak a hangsúlyok, hogy valami meg- és kibillenjen…És mert van egy ősrégi bevált módszerem ezekre az esetekre, amikor kerekség van, de idő az nincs: kimenekülök belőlük.
De nem ezért kapjuk a helyzeteket. Sokkal inkább azért jön vissza ugyanaz a lemez, mert elsőre (sokadszorra) nem sikerült meghallani az igazi dallamot. Újra sanszot kapunk. Az élet hozza. Itt van minden, ami kell. Erre gondolok. És arra, hogy van, amit sosem szabad hátrébb sorolni, akkor sem, amikor nagyon kevés lesz a 24. Az életem napi boldogságát a szeretteimmel és magammal töltött érdemi idő adja. A minősége az együttlétnek a fontos, amiben nem lehet alku. 36 évesen eljutottam odáig, hogy van, amit semmiért nem adunk oda. Ez az. És nem csak hogy nem adom bizonyos tevékenységeknek, de nem adom a stressznek, a bűntudatnak, vagy más nyalánkságnak sem.
Minden amire szükséged van, már ott van benned, körülötted. Emeld fel, ami fontos Neked és minden más is a helyére kerül. Én legalábbis erre jöttem rá.
