Kezdőlap Egyéb Rés

Rés

Somogyi Eszter
14 megtekintés

-Nem kell, hogy tetszen – mondta a nő azon a hangon, amitől a férfit harminckét éve minden alkalommal leverte a víz. Bizonytalanul visszarakta a többi közé a barna pénztárcát. A nő hümmögött egyet, aztán türelmetlenül megfogott egy hasított bőrt.
-Ez is jó, csak kényesebb. Na? – nézett föl és mégis fura mód le a férfira. A férfi nyelt egyet.
-Ez szép…- mondta óvatosan, közben leste a nőt.
-Jó, akkor fizesd már ki és menjünk – utasította a nő, aztán a bolt ajtajához ment, de visszafordult a férfihoz. Várt.
A férfi beállt a hosszú sor végére, hatodik volt. A nő kereste a tekintetét, aztán elunta és beviharzott mellé.
-Oda állj már! – mutatott a másik a kasszára, ahol négyen ácsorogtak. A férfi arrébb lépett, a nő szorosan a nyomában.
Vártak.
Éppen sorra kerültek volna, amikor a pénztárgépből kifogyott a papír. A nő elvörösödött.
-Menjünk innen – fogta meg a férfi karját, húzta volna magával. A férfi állt. Egy vékony világos bőr tolltartót nézett az üvegasztal lapja alatt. A tekintete áthatolt az üvegen, a bőrön, 34 éven, és megérkezett egy íróasztal mellé. Az asztal előtt egy nő állt. A kezében egy vékonyka tolltartó, vajszínű bőr, kézimunka. A nő kezén apró seb volt, mellette egy anyajegy, azzal nyújtotta felé az ajándékot. Egy pillanatra összeért a bőrük. A férfit kirázta a hideg.
-Teljesen kihűltél, pedig mindenkin szakad a víz. Nehogy most meg rosszul legyél nekem! Menjünk már! – a férfi még egy pillanatra letekintett, aztán a nőre nézett, bólintott és követte a mozgólépcsők felé.

Ha tetszett a fenti szösszenet vagy szívesen beszélgetnél róla, csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Érdekelhet még

Szólj hozzá!