Kezdőlap Egyéb Áldott ünnepek – avagy a hétköznapok veleje

Áldott ünnepek – avagy a hétköznapok veleje

Somogyi Eszter
2 megtekintés

Ez egy olyan nap volt, amikor Soma két hányás között azt mondta, lehet, hogy fura, de nagyon jó kedve van. Mert együtt vagyunk és nem KELL csinálnunk semmit. Egy olyan nap, amikor reggel már ráöntöttem a kávét a teljes 2016-os naptárra, a porszívócső kijött a tokjából és ráesett a lábamra, miután fel akartam takarítani az összetört képkeret üvegmaradékait. Na értitek. Még sorolhatnám, de az elég unalmas és blőd lenne.
A jelzett napon Soma alig bírt megmoccanni, így lehetőségeink korlátozottnak tűntek. De kiderült, ami mindig: a látószög a lényeg…hányszor bemegyek ebbe a zsákutcába, jaj anyám, mire mindig rájövök, hogy máshonnan kéne tán nézni…de az egy jó nap volt, legalább rájöttem.
Mindenféle elvemmel ellentétben négy órán át néztünk egyhuzamban tévét, rengeteg ismeretterjesztő dolgot láttunk, közben egyszer 12 percre tornázni kezdtem a szőnyegen, de a gyerek szólt, hogy ez így nem az igazi, bújjak csak mellé vissza a kanapéra. És nem terveztünk meg semmit, leginkább mert nem is volt mit, spontán csendkirályt játszottunk, illetve ugyanazon a marhaságon nevettünk fél órán át. A játék neve Szerintem 17, szerintem 28. Ezt egyszer régen fundáltuk ki Somával és azóta ha igazán morcos, csak bemondom, hogy Szerintem 17, ő rávágja a másik felét, és onnantól árad mindenféle asszociáció, összevissza, elvileg totál értelmetlenül. És szakadunk a röhögéstől.
A másik haragtaszító mókánk amúgy hasonlóképpen színvonalas, egy párnacsata idejéről eredeztethető. Soma, aki kos jegyű egyszer igencsak bepipult, mert fejentaláltam a párna zipzárjával. Már éppen besértődött, amikor megszületett a  Kis kos, nagy görcs szlogen, teljesen eltorzult hanglejtéssel és elfojthatatlan röhögéssel.
Na ezek most tökmindegyek is. A lényeg, hogy valamennyi hányás között igen jelentős mértékűt röhögtünk. Estére pedig elfáradtunk, mint a kutya.
Az ágyban összebújtunk és Soma megjegyezte, hogy ez egy nagyon jó nap volt. Egyúttal pedig kijelentette, hogy a vakok életében is van valami nagyon jó. Hogy ők korábban látják a semmit, mint mi. Ezen ugyan hosszan évődtünk, mert ugye a semmi kissé tág és szűk kategória, de végül kiegyeztünk abban, hogy a semmi igen jó és végül is mi is „láthatjuk”. Azt akartam csak mondani, hogy a gyerekeknek sok eszük van. Megérzik, hogy hányni sem feltétlenül rossz, mást csinálni sem feltétlenül rossz, mint terveztük, sőt vaknak lenni is igen  kiváltságos egy dolog. Ha nem vigyázunk és rontjuk el őket időben, még a végén rájönnek, hogy amit tesznek, az maga a spontán látószögváltás, rákapnak az ízére és akkor aztán dedikáltan fényévekkel előttünk lesznek a boldogság meglelésében…
  
Ha tetszett a fenti szösszenet vagy szívesen beszélgetnél róla, csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Érdekelhet még

Szólj hozzá!