Kezdőlap Egyéb Összehordott dolgaim

Összehordott dolgaim

Somogyi Eszter
1 megtekintés
Arra gondoltam ma, a fák éppen zöldelltek, én meg kapdostam a levegőt a kánikulában, amikor először megtettem a park körül a kört. Kivittem mindent, amim csak volt, de nem tudtam semmire sem gondolni, csak a túlélésért küzdöttem – az volt évekkel ezelőtt az első kocogásom.
Aztán minden kopár lett és én kihurcoltam a kétségeimet az életemmel kapcsolatban, a tehetetlen dühömet, amit magam és a párom felé éreztem, a D vitamin hiányomat, a gyerek kényszeres köhögésének a gondolatát, a fájdalmat a jobb térdemben, a kérdőjeleket az írásaimmal kapcsolatban, az ostoba hangsúlyaimat, amiket még mindig nem tudtam elhagyni…és a sokadik kör táján otthagytam egy adagot.
Nem volt hó, de mindenem megdermedt, akkor is mentem, leróni, amit le lehet…megnézni, hátha gondolat nélkül is tudnám, de nem ment, viszont ott érkezett meg, hogy eladom a piros, sokat fogyasztó és öreg autómat, amit elvileg senki sem venne meg, de én már ott tudtam fázósan, hogy mégis meg fogja valaki, odavittem a sírásomat, mert a hidegben bárki hihette, hogy csak csíp a szemem, nálam volt a zsebemben a kedvenc zeném, a hajamban a legócskább gumim, a számban a sok szétszedett illúzió íze. Baromira szétfagytam, mire otthagytam végre ezt-azt.
És aztán tavasz lett, újra volt illat és fény, pár másodpercet javítottam az időmön, amit sohasem mértem, kicsivel tovább bírtam a  távot, amiről sohasem tudtam hány kört takar, a gumit újranyomták  a lábunk alatt, a fák ugyanott álltak, a nap ugyanúgy mászkált, eltelt pár év, látszólag semmi, meg sem kottyantam a helyi környezetnek, pedig mennyi mindent rápakoltam.

Ma is ott jártam. Elvittem az adagot és arra gondoltam, hogy ez mégsem fair, minden szart idehordok. De aztán megálltam egy fa alatt, felnéztem és határozottan láttam, hogy ő közelebb van az éghez…akkor nyugodt szívvel és nagy hálával otthagytam a pakkot és biztos voltam benne, ez a hulladék egyfajta szelektív gyűjtése, egy fázis csak az átalakulás előtt, és hogy utána minden, de tényleg minden tisztább lesz kicsivel.

Érdekelhet még

Szólj hozzá!