A legnagyobb gond, amit mostanság észlelek magamon, hogy már csak igen ritkán hat át a döbbenet és a kedvem sem türemkedik elő a régi lendületével, ordibálva, hogy na erről azért lenne mit mondani. Eléggé vészjósló jelek ezek egy optimistánál.
A fenti helyzet magyarázza, hogy könnyed nyári apátiámban sajnos ma sem tudok annyira fröcsögni, amennyire a tárgyhoz amúgy illene. A minap nagybevásárlást kerítettem egy erre alkalmas helyen – ahol amúgy sem lepődik már meg semmin az ember – szóval, csak megyek ott, pakolom békésen a tejfölt, a sajtot, meg a joghurtot. Nyúlok be, koccan a fejem, megáll a kezem, kicsit lefagy, meresztem a szemem, de tényleg ott lógnak. Gyönyörű rendben fagynak a hűtőpult belsejében a Verdás autók és a plüssbabák. Igényesen egymás alá akasztgatva, látszik ám, ha valaki értőn nyúl valamihez, ezek rendíthetetlenül lógnak, sehol egy kilógó fej vagy ilyesmi. Úgy tűnik, a direkt reklám már erőtlen, tovább kellett hát lépni, és íme a tökéletes végeredmény, az ember feje beleütközik a megvásárlásra erősen ajánlott tárgyba. Mert az ugye, hogy látja, a legváratlanabb helyeken is, mint mondjuk körömgomba reklámot az abc falán, az nem jó, mert még elmenne mellette a szerencsétlen, de így, hogy belép a testi kontakt, mit is tehetne. Az a nagyon marha és amúgy más választás híján lévő nő, aki egy: gyerekkel rendelkezik, kettő: elpaterolhatatlan gyerekkel rendelkezik, három: valahogy megúszta az áruház gyerekosztályát, négy: felvállalja, hogy amolyan egészséges joghurttal tömné a kölykét, na az bassza meg.
Tekintve, hogy a helyzetről még több szót ejteni még feleslegesebb lenne, képek csatolva.
