Először csak hátulról láttam. A Marczibányi térhez sétált lefelé és pontosan úgy rázta a hátsóját, mint Travolta. A fiú farmert és fekete bőrdzsekit viselt, haja sötétbarnán kócolódott a fején. Mokánynál több volt, kövérnél kevesebb. Mint később kiderült – mellette gurultam el – húsz körül járhatott, arcát megkésett pattanások tették teljesen szabálytalanná. Két kék szemét markánsra fogta be a fekete szemüveg. És csak rázta. Tuti, hogy látta a Szombat esti lázat, na nem a mostanit, azt a régit – ez jutott eszembe, meg az, hogy a valódi sárm pofátlanul elbánik az előítéletesekkel. És hát nagyon igazit mosolyogtam. A jófajta önbizalom mintapéldánya a mustrámból természetesen mit sem vett észre. Pedig ha egy tizenötössel fiatalabb vagyok, lehet még meg is fordulok utána.
