Kezdőlap Egyéb Plusz egy fő

Plusz egy fő

Somogyi Eszter
26 megtekintés

Szívből utáltam őket, – így visszanézve talán -, mert öntörvényűek (mint én), kiszámíthatatlanok (ismerek egy ilyet), önzőek (ki hinné), ráadásul semmit sem lehet velük csinálni (hát talán ezt a kört azért kihagynám). Legalábbis meggyőződésem volt, hogy ilyenek. A gyerek azonban félt, mit félt, rettegett mindenfajta katicánál nagyobb állattól, így nem maradt túl sok egyéb választásom, ha csak nem akarok belenyugodni, hogy a kölköm plusz egy teljesen fölösleges félelemmel megrakva cseperedjen fel. Amikor először felvetettük, hogy esetleg lehet egy cicája, nagyon örült és kijelentette, hogy már el is nevezte, Krokiternek. A halandzsáit többnyire fél órán belül elfelejti, ezt azonban három napig hajtogatta, mire végre mi is megjegyeztük és belenyugodtunk, hogy a macskának nem lesz épeszű neve. Aztán elmentünk választani, egy perc alatt kiszúrtuk a kis cirmost, mire is mondtuk, hogy na nesze, itt a Krokiter. A gyerek bámult ránk, mint egy, vagyis két elmebetegre és kijelentette, hogy ez nem a Krokiter, hanem a Spuri. Egyértelmű. Így lett egy három hónapos, szőr hullató, lakásban korábban sosem járt szuka macskánk. Az eredeti gazdái szerint, két nap elég neki ajtón belül, az alatt megszokja az új családot, aztán már deportálhatjuk is ki a helyére, a verandára. Ma van két hete és két napja idebent. Utánajártunk, legalább egy hónap közös fedél alatt, mire lehet próbálkozni a kiszoktatással. Szóval itt vagyunk bent, mi négyen egy ideje. A helyzet felettébb érdekes, főként ha arra gondolok, hogy eredeti elképzelésünk szerint, „csak” egy macskát hoztunk haza. A gyerek imádja, első naptól kezdve ölelgeti, emelgeti, ami példátlan, hiszen eddig szükség esetén egy törpehörcsögtől is tudott rettegni. Mostanra együtt autóznak, délután egykor egyszerre térnek nyugovóra, és ha Spuri zsiványkodik, Soma egy hosszabb, oktató jellegű monológ keretében pofán vágja. A férjem hazaér, beékelődik egy nyolc centis résen az ajtón, hogy a macska ki ne szökjön, jó esetben megcsókol és megkérdezi, hogy hogy vannak a gyerekek. Én pedig a következőkön kapom magam: egyrészt, etetem, itatom, másrészt simogatom a kis dögöt. De ez a kisebbik gond. Másrészt viszont tökéletesen ugyanazokat a hibákat követem el vele, mint anno a fiammal. Magamra vállalok mindenféle kötelező teendőt, ha nem én adok neki enni, ellenőrzöm, hogy a hűtőből származó ételt az előttem tevékenykedő megmelegítette-e, lelkiismeret-furdalást érzek, ha elmegyünk, és ő egyedül marad, továbbá igénylem, hogy reggelente a lábamhoz dörgölőzzön, így időről-időre kifejezve, hogy bazi fontos vagyok neki. Komolyan mondom, brutálisak ezek a belénk kódolt programok. Jön egy macska és indul az egész marhaság elölről. Már ha engedem. Mert ezúttal vettem a leckét és határozottan nem vagyok hajlandó még egyszer belelépni ugyanabba a szarba. Így aztán gondoltam a minap egy nagyot és teljes jogú családtaggá emeltem a macsekot. Mindenki egyért alapon, most az eteti, itatja, tisztítja és szórakoztatja a kicsikét, akinek éppen futja az idejéből. Jelenleg halálosan büszke vagyok a fejlődésemre. Lehet, hogy jövőre egy tengerimalacot veszünk. Azt is utálom, mert…

Érdekelhet még

Szólj hozzá!