Tréning

Szerette ízlelgetni a gondolatatot, hogy egyedül van, hogy bármit megtehet. Zora állt a tükör előtt, mögötte a földön kiadós ruhakupac, ő pedig egyre csak pózolt a kendők, sálak, kombinék és szoknyák között. Aztán eszébe jutott valami, hirtelen megmerevedett és kíváncsian fúrta a tükörbe tekintetét. Keresni kezdte magán azt a tökéletlenséget, ami vonzóvá teszi, hiszen a tréningen a csinos negyvenes Anna megmondta: egy ilyen, minden nőnek alanyi jogon jár. Amikor azonban Anna itt be is fejezte a monológját, az övével együtt összesen harminchét mellkasból tört fel a csalódott sóhaj. Tanácstalanul néztek magukra, majd egymásra, de mivel mindannyiukon alapvetően elég sok kifogásolható részletet vettek észre, így egy időre felhagytak saját bájos bibijük keresésével. Végül, hogy valahogy elfelejtsék a dolgot, egyszerre nyúltak kényszeredetten az ajándék csoki után, kezdték majszolni, mint több tucat nagyra nőtt Gombóc Artúr. A tudatosodás ezen szintjén határozottan érezték, ahogy a boldogsághormonok egymás után termelődnek szervezetükben, éppen úgy, mint azt előző nap – fura módon éppen a dietetikustól – megtanulták. Zora vasárnap este végül önbizalommal telve siklott lefelé a hosszú lépcsőn, és hazafelé is határozottan úgy látta, valamennyi férfi őt stíröli az utcán. Szerda este a férje megjegyezte, hogy Zorának igaza volt, megérte az az ötvenezer, hiszen mintha kicserélték volna a feleségét. Zora mélyen egyetértett és elismerően bólintott, éppen úgy, ahogy ez idő szerint másik harminchat nő a férje hasonló észrevételére. ( Ugyanezen napokban továbbá összesen harminchét férj gondolta úgy, hogy ötvenezerért három ilyen éjszaka szinte ingyen volt.)
Most, csütörtök délben Zora végre magára maradt, a hétvégi stílustanácsok mentén pedig megkezdte ruhatára végső selejtezését. Anna pontosan fogalmazott, így Zorában szemernyi kétség sem maradt: az ő szürke szeméhez a türkiz kitűnően passzol, a mély V kivágás pedig kihangsúlyozza domborodó melleit miközben széles vállait kompenzálja. Ezen kívül a piros színt ajánlották figyelmébe minden mennyiségben és formában, ruhán, kiegészítőn, rúzson, lakkon. Felvett hát egy piros fölsőt, ami még sosem volt rajta, amit évekkel ezelőtt vett és amit anno teljes hittel retronak talált. Elképzelte, hogy magas barna férfi oldalán sétál, hogy karjának barnaságát csak még inkább mélyíti a vörös árnyalat. A retro fölsőhöz szűk türkiz szoknyát választott, ami ettől ultramodernek tűnt, szexisnek és közönségesnek. Kitolta a jobb csípőjét, kihúzta a nyakát és pár pillanatig így maradt, grimaszolna, beszívott arccal és hassal. Épp szusszanni akart, némi friss levegőt engedni a tüdejébe, amikor megszólalt a csengő. -Jó napot! Ajánlott levelet hoztam, alá kéne írni!-szólt az érdes férfihang a kaputelefonba. -Máris nyitom – válaszolta futtában, miközben egyik kezével már gombolta is ki a türkiz szoknyát. Ledobta a piros felsőt is, majd tanácstalanul rohant be a hálóba valami göncért. Kikapta a csíkos sortot meg a fehér fölsőt és már nyitotta is az ajtót.
– Már megint az önkormányzat, ennek a hercehurcának sosem lesz vége – dünnyögte maga elé miközben bezárta a postás mögött az ajtót. Még átfutotta a levelet, majd még mindig bosszús tekintetét a lakásra emelte, és mint aki idegen bolygóra csöppent, egy pillanatig dermedten nézte a szétdobált ruhákat. Hajtogatni kezdett, aztán a tükörhöz ért. Egy jól ismert, Zora nevű nő állt benne, szokásos csíkos sortjában, elnyűtt fehér trikóban. Egy percig némán és vágyakozva nézte a kezében fekvő összehajtott piros fölsőt, aztán kibontott haját a szokásos rendezetlen kontyba kötötte és megtörölte a száját. – A piros és a türkiz kifejezetten ocsmány együtt – jutott még eszébe, ahogy összehúzta a ruhák fölött a fekete zacskó lógó két fülét.