Pontosan

Hogy mások idejével nem játszunk és pontosan érkezünk és visszahívjuk azt, aki keresett és minden emailre egy napon belül válaszolunk és a többi. Ezt tanultam, értettem és éltem mindig is.

Már nem voltam fiatal és még nem voltam újraházas, amikor lett nekem egy barátom. A találkozás mélyre futott bennem, a levegő meg körülöttünk járta a táncát, de végül sohasem lett belőle kapcsolat. Találkozás volt és fura elválás, közte pedig hosszú évődés. A fiú számára az idő több volt, mint relatív, sohasem foglalkozott vele. Ebben a nemtörődömségben azonban nem figyelmetlenség lakolt, hanem inkább amolyan időn túli érzet. Tudtam, hogy ha hívom, egyszer majd vissza fog hívni. És hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy mi is van köztünk. Egyszerűen nem vett tudomást mindarról, amit mi emberek az idő köré szerveztünk.

Hogy őszinte legyek, piszkosul szenvedtem a rendszerétől. Hónapokig. Viszont erős szembesülésre sarkalt. Elkezdtem figyelni, mi történik, ha esetleg lenyargalok pár pillanatra a jó kislány útról és nem hívok vissza valakit. Ha nem veszem fel a telefont, amikor nincs kedvem. Ha nem válaszolok az emailre, csak két nap múlva. És az derült ki, hogy az esetek 98 százalékában a világon semmilyen tragédia nem következett be.

Az élmény olyannyira felszabadítóan hatott rám, hogy tovább mentem a kutatásban, önmagam figyelésében. Hamarosan pedig egy, majd sok-sok szembetűnő példa bizonyította: ha késik valaki a közös találkozónkról, az semmi mást nem jelent, mint hogy még időre van szükségem…nekem… a valamihez. Onnantól kezdve, hogy így értelmeztem a késést, egy új világ nyílt ki előttem. Amíg várakoztam, elkezdtem keresni, hogy mivel is van még éppen dolgom és szinte mindig elém hozta az élet egy-egy hirdetőtábla, rendszám, idegen ember beszólása vagy akár üzenet formájában.
Akkor jöttem rá a valóságra: soha senki másra nem várunk, mindig csakis önmagunkra…

(Ha úgy érzed, esetleg másnak is jól jönnének most ezek a sorok, oszd meg bátran.)

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar