A hála jó cucc

 

Sohasem szabad természetesként kezelni, ami van, tudjuk ezt mindannyian, mégis fiatalkori szenilitásban szenvedünk olykor. Pedig a hála jó cucc, mondhatni meghálálja magát, ha teret adunk neki a saját érzéseink között.

Én például egész életemben arra vágytam, ami már egy ideje Van.

Az van ugyanis, hogy a Párommal egy ügyet viszünk, amiért minden nap őszinte lelkesedéssel állunk neki tenni. Amiről szeretünk beszélgetni, amiről hisszük, hogy többeket is emel. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy éppen Sansz programot szervezünk, tartunk, vagy a Dunakavicsban kávét főzök, mert úgy hozta a délután. De mindez csak egy dolog. A lényeg az idő, ami ugyan relatív, de annyi egészen biztosan objektív a saját valóságomban, hogy nem mindegy kivel, mivel töltöm. Számomra éppen ezért hatalmas ajándék, hogy a családommal vagyok, amikor csak szeretnék. Hogy Együtt lehetek a fiammal, amikor csak az ő iskolai időbeosztása engedi. És hogy ha úgy van, szívesen jön és segít nekünk a maga 9 évével. Hogy ugyanazt a lelkesedést látom a szemében, ha örömtáncolni lehet vagy csendkurzusozni, ami a miénkben csillog. És hogy megérhettem, hogy mondjuk egy mostani hétvégi rendezvényünk idején, a Kavics irodájában süppedhettünk, válthattuk egymást a munkában, úgy hogy az apró helyiségben velünk volt Szabi nagylánya, veje és unokája, no meg a három kutya, és persze néhány barát. Hogy nekünk ez a „munka”. Hogy minden nap látom, ami alakul, változik fejlődik bennünk, körülöttünk.

 

Sokan azt mondják, tutira nem vagyunk normálisak, hogy tegnap még egy új családtagot hoztunk haza, – Rozi a héthetes németjuhász kiskutya a legújabb szerzeményünk. De én azt látom, hogy a rendszer így van a helyén, hogy a másik két eb pillanatok alatt rendezte át a teret és alkotta meg az új falka-harmóniát, immáron hármasban.

 

Azt gondolom, igen létezik sors, szerencse és adottság. De alapvetően mi döntünk arról, hogy kinek, minek szenteljük a figyelmünket, energiánkat, időnket. Nem osztanék észt, mert a legnagyobb hülyeségnek tartom. De azon mindannyiunknak érdemes időnként elgondolkoznia, hogy úgy él-e, ahogy mindig is szeretett volna. Nehéz szembesülés, ha nagyon más lett az irány, de mindig van mit tenni, mindig van új reggel, ami éppen változtatásra, döntésre való. A lényeg az lenne, hogy ha már látjuk, hogy hol van az elcsúszás, ne tojjunk be nagyon. Ha elindultunk, az Élet már segít.

 

 

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar