Elengedéseink

 

82 lépés. Nekem ennyi kell minden hétfőn.

Miután elvittem Somát az iskolába, körbejárom a házat. Ez pontosan 82 lépés. Átgondolom közben a közös hetünket, megnézem a mohát, a fűszernövények sarkát, hangosodni érzem a madárdalt. Elmegyek a kisfenyő mellett, szurkolok a tulipánfának, amit idén ültettünk, látom a kopott füvön a wigwam helyét.

Mire körbeérek, el tudom fogadni, hogy Somának most máshol van dolga és nekem is. Meg tudom érteni, hogy csak az kap ilyen faladatot hetente, akinek dolga van az elengedéssel. Hogy úton járunk és az a tapasztalásról, a fejlődésről szól. Akkor is, amikor mindez nem esik jól.

Soma az elmúlt két hetet itthon töltötte, cudarul. Talán még sosem viselte meg ennyire betegség, levert volt, erőtlen, lázas.

Mindenki abban hisz, amiben szeretne, én speciel abban, hogy a betegségeknek lelki okaik vannak.

A második hét végén Soma ült a fürdőszobában a kád szélén.

„Anya, leszarom! Úgy döntöttem, én ezt az ügyet elhagyom!” – mondta teljes jelenléttel a szemembe nézve. Az „ügyet” 3,5 év óta hozta-vitte magával.

Másnapra összehasonlíthatatlanul jobban lett, most éppen a nagyszüleivel bandázik valahol a napsütésben. Soma mindig tudja mit beszél, ami időnként felettébb ijesztő egy nyolcévestől.

A párom tegnap máshogy döntött. Nem úgy, ahogy közel ötven évig oly sokszor. Elengedett egy kényelmes, bejáratott mechanizmust, oldott egy ragaszkodást…mert csak. Mert tegnap volt itt az ideje. Hálás voltam érte és nagyon büszke rá, megváltoztatta az esténket, a viszonyunkat.

 

Az elengedés gyakorlata számtalanszor megkínál minket naponta. Ahányszor meg tudjuk látni benne a lehetőséget, akár olyan apró dolgokban, mint a fentiek, változik az életünk.

Nem mintákat írtam Nektek, csak gondolatébresztőt. Mint mindig.

 

(Ha úgy érzed, másnak is hasznára lehet a bejegyzés, kérlek oszd meg.)

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar