Nem így kell na

Azt mondták nekem, nem jó, ahogy csinálom. Ez világos.
No azt is megmondták, hogy miért nem jó.
Mert én viszont nem mondom meg, hogy akkor most ki mit csináljon. Állítólag. (Tényleg nem.)
Mert gyanúsan pozitív a mindennek a vége és nincs benne elég igaziság ígyaztán. Hogy kevés a terep a közös panasznak, a cinizmusnak, az iróniának, az egyetérzésem az általános világfájdalommal mostanság pedig messze szint alatti. A legbelevalóbbak hozzátették, hogy már nem vagyok a régi.
Ha jól értem, azt sugallták finoman, úgy bezony nem fog menni ez a blogosdi, ha nem vagyok elég önmarcangoló, önmagamban eléggé kételkedő, önironikus, amúgy meg cinikus és ráadásul nem tálalok fel tömegeket érintő szocproblémákat sem. Hogy ezt így nem lehet, a személyes etüdök (név, hely, ciciméret, ki kivel pontosan mit), házi teleregény plusz állandó fotóillusztráció (nanáhogy személyes!, gyerek, kutya pluszpont, mázli hogy megvolt), szóval ezek híján, ne is számítsak népszerűségre.
El is gondolkoztam. Hogy holnaptól netán elöntöm szarral annak az agyát én is, aki idetéved. Meg a sajátomat is, hogy tudjunk miről csacsogni.
De valami azt súgja, hogy az nekünk nem lenne jó. Hogy nem akkora baj, ha valamire rájövünk, ha éppen cseppet kevesebbet szenvedünk. Bármi is az elvárás.
Szóval meglehet, kevesen leszünk, maradunk. Vagy mégsem. 
Olyan nagyon jó, hogy ebben a kapitalista világban szabad gondolat-, életforma-, nézet-, szenvedés-, bűntudatfajta-választás van. Tényleg mindenki megtalálhatja, a nekivalót🙂

Ha tetszett a fenti szösszenet vagy szívesen beszélgetnél róla, csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar