Színe-fonákja

Az utóbbi időben rendre érkeznek az életembe emberek, történetekkel, érzetekkel, dilemmákkal, amik kísértetiesen hasonlítanak az én korábbi sztorijaimra. Mondhatnám, hogy nemtommért, de az nem lenne teljesen igaz.
Azért jönnek, hogy lássam innen is jól. Adnak új, vagy új-régi perspektívát, új-régi válaszokat, hoznak megnyugvást, kínálnak tanulást. Ezt gondolom. És hogy milyen jó, hogy olyan sokszor láttam, nincsenek „jó” utak, így nem üldöz a belső kényszer: mondd már meg te mit tennél, hiszen te már átmentél mindezen. Hiszen valójában sosem mentám át azon, az ő útján, nem.
Ebben a spiri-félspiri-egyáltalán nem spiri világban, olyan könnyű követni, hiszen olyan sokakat lehet. Mindig akad egy „majd én tudom, hogy kéne” barát, szülő, haver, ismerős, ismeretlen, tanító, vezető…és olyan könnyű utánamenni. Hiszen ő legalább tudja…és olyan brutális a felismerés, hogy vagy mégsem. Sokan ilyenkor mintha csalódnának. (Na az még egy nagy tévedés. Az ő tévedésük, magukról. Ezért szúr annyira.)
Azt hiszem, azt jó követni, aki sohasem akarja megmondani merre menj. Annak van értelme. Ő ezzel hisz igazán benned, akkor is, amikor te nem.
Füge egy kutya. Örökmozgó. Inkább hiperaktív. Vizsla. Kétéves. Egyetlen percet sem marad a fenekén, egyfolytában dugja az orrát, fülét, hátsóját, zizeg. Sokféle módszerrel próbálkozott a gazdija, Füge rendre kifogott rajta, beadta  a derekát egy kis időre, aztán egy másodperc alatt tért vissza az öntörvényes létbe. Fügét eddig is szerettük. Pár napja azonban máshogy szeretjük. Kapott saját időt, amikor mindenki csak érte, csak ahogy ő szereti, teljes fókusszal…Füge egy ideje megnyugodott.
Egyáltalán nem akarok mondani semmit. Csak az jutott eszembe, hogy ebben nincsen semmi spiri, nem spiri, helyes, helytelen. Hogy olyan könnyű kimondani, de lássuk be, a szeretet nem feltétlenül egy egyszerű módszer. Túl sok bizalom kell hozzá, elengedés, megengedés, elfogadás. Néha, egy-egy kegyelmi pillanatban azonban elkapjuk a fonalat. Egy kutya beteríti  a lakást fehér pamutpamacsokkal. Egy fél óra mire összeszeded. Az egésznek semmi köze semmihez, mint amikor leesik a hó…és mégis rájössz, hogy bármilyen macerás is, a szeretet mindig egy járható út marad.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar