Porcukor

Kicsi voltam és nem túl bátor, nem túl gyáva. Tapasztalatlan. Ősz volt, úgy emlékszem. Akkortájt kezdtek engem félteni mindentől, óvni a „rossztól”. Az eséstől, a csalódástól, a hidegtől,  a kétes szándékú embertől. Összébb húztam magam, a nyakam is préselődött, a hajam hosszú volt, amiatt is. Inkább csak sejtettem, dehogy tudtam, hogy a világ veszélyes egy hely lehet. És elkezdtem félni. Ügyes voltam, gyorsan tanultam. Védeni magam. Embertől, helyzettől, betontól, fájdalomtól…érzelemtől, kockázattól, tapasztalástól.
Közben megnőttem. Úgy látom, a világ sokkal kevésbé veszélyes egy hely. És ezen a barátságos bolygón én tudat alatt még mindig védem magam… érzelemtől, kockázattól, tapasztalástól.

Csak azt akarom mondani, mindannyiunknak, akiknek gyerekcsacsogás jut a mindennapjaira, gondoljuk meg a félelmeinket. A sajátjainkat. Mert nagyon csendben, zúzós dolgokat adományozunk…

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar