Hajnali köd

Máshol kéne lennem, teljesen máshol, de szólt a testem, hogy ez ma nem arra való egy nap. Meg kell állni, vagy még inkább, le kell ülni, intett az összes porcikám. Hajnal van, gubbasztok hát a félárnyékban, várom a világost. Leállt a sietség, megszűnt a cél, maradt a jelen, a homály, a hajnali köd…Rámtelepszik a nyugalom, nézem a macskát, hosszan ásít, elnyújtja felém a talpát, ólmosan pislog. Átveszem a ritmusát, követem a rezdüléseit, már ketten nem várunk semmit, gazdagon pihenünk, miénk a teljes pirkadat. Nem mozdulok, nem is bírnék, a szokásos reggeli rohanás távolinak és érthetetlennek tűnik. Minden az esti helyén pihen, mi tisztán, mi koszosan, a fazékban ázik a mosószer, az asztalon szanaszét hevernek a gyerek művei, a polcokon ütemes rendben pihennek a decemberi előfutárok, a rénszarvas, a mécses és a csengettyű.  Let it snow áll az asztali hóember vödrére festve, hát let it, de nem jön föntről semmi, semmi…Egy mese jut eszembe, mind közül a kedvencem, Somával szoktuk olvasni így Karácsony táján. Kippkopp vándorol fel a fenyőfa tetejére, és közben lassan megérzi, mi is ez az egész ünnep dolog. A történet nem csöpög, egyszerűen visz, ugrálsz felfelé a gesztenyegyerekkel habkarikáról szaloncukorra, üvegdíszről csillagszóróra, hétköznapról ünnepbe. Lassan, csak nagyon lassan, sok oldalon át. De egyszer megérkezel és az egy olyan nagyon, de nagyon jó érzés.

 

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar