Padlásmese

 
Negyedszer küldött fel tegnap a Jósors a padlásra és mivel egy ideje nehezemre esik hinni a véletlenekben, úgy döntöttem, elidőzök. Volt már így, hogy éreztem, még nem vettem észre valamit. Most is tudtam, hogy maradni kell, hát ültem csendben mezítlábasan a lépcső tetején. Lassan kezdett formát bontani az érzés, oldódtak ki a kuplerájból a formák, maguk előtt tolva az élményeket. Feltűnt a régi matrac, amin a fiammal még együtt aludtunk, egy hinta, amiben sosem ült,  a férjem barkácsolta meglepi, a közösen készített autópálya műanyag széle, a kis narancssárga bakancsa, amit úgy imádtam. Tárgyak, érzések, illatok, kacagások zaja, mind csak jött, nem torlódott, inkább hömpölygött és belémcsalt egy igen melankolikus érzést, közel sem boldogságot. Egy kicsit mintha kilopták volna alólam az időt és erősen gondolkoztam, hogy vajon anno jól fészkelődtem-e bele a pillanatba…ha igen, hülyeség ez a mostani dolog. Aztán megnyugodtam, igen, ott voltam, teljes valómmal azokban a kihagyhatatlan percekben – de elmúlt…nem lesz már pici, illatos, púderes, pelenkás, gagyogó, totyogó. Persze ami a legjobb benne, a lénye, az változatlan, nap nap után élvezhető. Aztán mintha csapót kiáltott volna valaki fentről, új színt kapott az érzés, megérkezett a hála. A melegség, hogy így élünk együtt, nagyon közel.

A telefonon megnéztem az időt, másfél óra múlva kellett Somáért mennem. Egy pillanat alatt készült el a terv. Padlásról le, nagylétra elő. A teraszt teliaggattam lampionokkal, világítós lufikkal, a töklámpást kivittem, mellé került némi bodzaszörp, a nyolc perc alatt kész túrófánk csokiöntettel, két ajándék és persze egy „transzparens”, hogy a család fennmaradó része is megsejthesse mit is ünnepelünk.

Somával hatra értünk végül haza, a papája negyed hétkor érkezett. Kivonultunk a teraszra és megültük, amit meg érdemes. Ez volt az I. Családi Szülinapunk. Arról szólt, amiről kellett. 2013. szeptember 25. Úgy tervezzük, hagyományt teremtünk…

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar