Máshol

Aj’ de nem volt kedvünk menni – ami persze nagyképűen hangzik, de tényleg. Sem lélekben, sem fizikailag nem volt éppen érkezésünk a dologhoz, aztán nagy nehezen mégis nekiindultunk…három nap, gyerek nélkül, együtt.

Az idő ellenünk fordult, esett és fújt, lehűlt és utáltuk az egészet, meg persze leginkább magunkat, hogy gyávák voltunk otthon maradni. Csak lassan kezdett derengeni az ég, tűntek ki az emberek a tömegből, engedte magát látni a másság. Mert ahol voltunk ott bizony minden amúgy volt,  mindenki különbözött tőlünk, egymástól, sokan voltak, de elfértek, nem nyomultak, mégis haladtak és elfogadtak, elfogadtak, elfogadtak mindenkit, éppúgy ahogy aznap volt. Szürreális világ, belélegezhetetlenül hatalmas, valami furcsa keveréke időnek és térnek. Senki sem bolond ezen a színpadon, mert senkit sem néznek bolondnak, mindegy mi a jelmeze, hogyan viselkedik vagy honnan jött…ez a nagy dolog ám, csak néztük.

Kellett idő mire, mire megnyíltak bennünk a szűk kis rések, bejöhetett ami velünk akart maradni, kicsit még lihegtünk, aztán már jöttünk is haza. Mi röpke kis pillantásunk magunkra, másra.

London.

 

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar