Sári

Sárinak pöttyös szoknyája volt és göndörös vörös haja. Amikor Retek Feri első nap meglátta őt az oviban, azt gondolta, ők barátok lesznek. És barátok lettek. Egymás mellett ültek az ebédnél, ugyanannak a madáretetőnek festették a két oldalát és mindig nevettek egymás viccein. Sári vagány volt, rendszerint ő találta ki, hogy mit játszanak. Feri pedig csendesen és boldogan követte a kislány hóbortjait.

Egy reggel Sári nem jött oviba. Feri az ajtónál állt egészen amíg el nem kezdődött a reggeli, végül csalódottan leült az asztalhoz. A mellette lévő kis piros szék egész nap üres maradt és Feri nagyot sóhajtott, amikor az udvarra menet Sári helyett Zsuzsival kellett párban állnia. Aztán Sári másnap sem jött. Harmadnap került csak elő, Feri akkor boldogan szaladt hozzá az ajtóba. A mindig nevetős Sárinak azonban nem volt jó kedve.  Nem akart indiánost játszani, nem húzódott félre Ferivel titkos dolgokról sugdolózni, sőt, még a piros mászókáról fejjel lefelé lógni sem volt kedve.

Sári attól a naptól fogva keveset beszélt és sokkal kevesebbet nevetett, mint régen. Feri hiába grimaszolt neki, rajzolt a filctollal szívecskét a kislány kezére, a mosoly elmaradt. Feri nézte, csak nézte a barátnőjét és nem tudta mit tehetne.

Egy napsütéses délelőttön Feri és Sári az óvoda udvarán a kis faházban üldögélt. Sári akkor megfogta a kisfiú kezét és Feri látta, hogy Sári arcán legördül egy könnycsepp. Aztán még egy és még egy. Amilyen kitartóan hallgatott Sári az elmúlt hetekben, olyan kitartóan hullottak most a könnyei. Feri úgy látta, a kislány arcán először pici ezüstös csíkokban, aztán egész folyókban ömlik le a sok könny. A faház pallója csillogni kezdett, Sári könnyei tócsává nőttek.

Sári sokáig sírt, Feri pedig sokáig ült mellette némán. Amikor elfogytak a könnyei a kislányból a szavak kezdtek ömleni. Feri nem értette pontosan, amit mesél, csak azt, hogy Sári szülei már nem élnek együtt. Hogy a papája már nem  játszik vele minden este habcsatát a nagy kádban, csak keddenként. Hogy a mamája már nem süt a nagy tepsivel sütit, csak a kis hosszúkásba teszi a tésztát. Feri nem tudta mit is mondhatna és Sárinak egyáltalán nem volt szüksége rá, hogy bármit is mondjon. Amikor Sáriból kifogyott a könny és a szó, Ferire nézett és elmosolyodott. Így ültek vagy egy percig és Feri érezte, hogy igaza volt, ők tényleg barátok lettek. Aztán a kislány felpattant, a göndör vörös fürtjei épp úgy rugóztak, mint régen. Egy pillanat múlva Feri már csak a hangját hallotta a mogyoróbokor felől: Kapj el, ha tudsz! és Feri olyan boldogan szaladt a kislány után, ahogy talán még soha.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar