Ország – életkép

Fél tizenegy. Először csak valami összefüggő, zsizsgő izé látszik, parkolóhely egy szál se. Keringünk, ugyanaz minden oldalról. A Városliget egy darab összefüggő szeméttenger. A felszínén emberfejek úsznak. Helyenként színesek, de leginkább szagosak. Kezükből, szájukból kifordul a cigaretta, a műanyag cucc, gázolnak benne, rájuk ülnek – egyiket sem zavarja. A nép izgatottan hömpölyög, túrja lábával a mocskot, gázol át füvön, kutyaszaron, emberen, portékán. Valahol végre leállunk. 1800 forint és miénk a tér. Állat- és növénybörze. Kábé hat kutya, néhány nyúl, ennél valamivel több festett bögre, sokkal több ékszeres pult, és mindenütt ugyanaz a tekintet. A lenyúlás általános védjegye. A gyerek megfogja a kígyót, ez az egy jó van, bátrabb mint tavaly, amikor a réten félt a katicáktól. Minden van, tényleg minden és tömeg a köbön, csalódott gyerektekintetek keringenek és találkoznak, bármit megvehetsz. A lufiárus a legnagyobb nyerő, 700 a kicsi, 900 a nagy, viszik mint a cukrot, ha már állat és növény nincs.  A szemem vibrál a pink színű, plüss világítós állatképkerettől, mire két bonsainak hirdetett cserje között végre rálátok újra a kijáratra. Próbálunk haladni. Aztán minél messzebb jutni, utcán, fejben. Bárki bármit mond, helyben vagyunk, ez itt a legsötétebb Balkán.

 

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar