Háló

Sajátos dolog ez a szövevényes cucc,ha van családod, érted mire gondolok. Folyamatosan változik, néhol váratlanul rugalmassá lesz, máshol megkeményszik, mintha fém huzal lenne. Körbe vesz, jobb esetekben ölel, néha szorongat. Meghúzza az egyik pontján álló, dől vele az egész, rántja magával a többieket, élményekkel, vágyakkal, hétköznapokkal együtt. Aztán belerak némi toldást, látszik még a csomó, de többé nem húzódik olyan vészesen az egész, lassan a göb is eltűnik, visszaáll a rend. Máskor valaki hirtelen felindulásból masnikat fűz a kötélre, színeseket, szagosakat és máris szebb a külcsíny, mintha jelmezbál lenne, hajaz a harmóniára, de valójában csak megdermedt benne valami, amit könnyen fog a festék. Mire végre egyszer csak senki sem húzza éppen, látszik a háló természetes natúr fonata, nem feszül, nem lóg hanyagul, lélegzik a saját tempójában, részek egésze, mindenki láthatja, belülről érezheti, saját aurája van, saját élete és szép lesz ez így nekünk tényleg a kusza mindenit.