Nyúzás

Még bőven a német nyelven magyar felirattal sugárzott filmek csodáját éltük, amikor a kifejezés megszületett. Emlékszem a zsíros dunszt szagára a mellkasomon, a só melegére a fülemen, a tagadhatatlan örömre, hogy otthon maradhattam. Apám már vagy egy órája kitartóan olvasta nekem a feliratról, mit is mond Roger Moore olyan felejthetetlenül búgó hangon – enyém volt a világ. Vagy talán a miénk, hiszen a fordítói szabadságnak hála a távolságtartó angol úriember ritka jóízű párbeszédekbe bonyolódott. Apám imádott, de sokat nyilvánvalóan nem tudott a gyermeki lélekről, így aztán együtt lestük, ahogy futnak, üldöznek, manipulálnak hőseink, később pedig megtekintettünk egy mára klasszikussá avanzsált jelenetet is, amelyben Mr Bond éppen baldachinos ágyba cipeli frissen becserkészett hosszúlábú ellenségét. Ezt a részt kényelmes módon fordítani sem kellett. Én a magam négyéves fejével ugyan értetlenül álltam a jelenség előtt – miért „nyúzza” a bácsi a nénit, ha egyszer az láthatóan nem akar aludni? – viszont kifejezetten tetszett apám döbbent, későn eszmélő, tanácstalan arca, amikor szóvá tettem a dolgot.
A kifejezés később önálló életre kelt és kibővült jelenéstartalommal épült be a családi mindennapokba. Négyévesen a világ megnyugtatóan kicsi és a helyzetek igencsak hasonlónak tűnnek, így aztán apám csiklandozós hadjáratára éppúgy a „Ne nyúzzál máár!” volt a válasz, mint nagymamám babusgató ölelésére.
Mindennek lassan huszonhét éve, az élet kitartóan ismétli önmagát, igaz a kocka fordult. A fiam következetes és mértéktartó a szeretet testi megnyilvánulásainak osztogatásakor, én meg kiéhezve várom a pillanatot, amikor elkaphatom végre és rányomhatok egy kiadós puszit, megszoríthatom az ölelésemben vagy éppen csiklandozhatom a pocakját. A válasz persze genetikailag kódolt és igen hangos: „ Ne nyúzzál máár!” Mostanra tökéletesen osztom felmenőim néhai érzéseit: gyenge ember, aki ennyitől feladja. A gyermek akaratát illik ugyan tiszteletben tartani, de azért legózás közben olykor mégiscsak elgyengülök és alapos pusziostrommal támadom meg az apró talpakat. A fiam pedig vinnyogva kacag a nyári kánikulában bezárt ablakok és teraszajtó mellett. Korábban nem így csináltuk. A szomszédok akkor azt hitték, nyúzom.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar