Pocsolya

Az eső már csak szemerkélt, a pocsolyák egyenesen tökéletesnek tűntek. Én máshova akartam, de persze megint a gyógyszertár előtti kietlen placcra kellett menni, ott szakadt be eléggé az aszfalt és engedett teret a sárbiciklizésre éhes fiamnak. A fehér autó lassan gördült a parkoló felé, magamhoz parancsoltam hát a gyereket, aki szófogadóan dekkolt, amíg a kocsi leparkolt, aztán elindult egy újabb fordulóra. Csak az én tekintetem ragadt bele a pöfékelő kocsi füstjébe, utáltam a belőle ömlő szagot és zajt. A vezetője hanyagul parkolt le, a motor még mindig járt, amikor nyílt az első ajtó. A férfi ingben szállt ki, kicsit előrehajolt, hogy ne essen a szemébe egy csepp se, aztán a hátsó ülésről kihorgászott egy kétéves-forma copfos kislányt. Az idősebb fiúcska a másikoldalon már egyedül szállt ki, lassan, mintha húzná a lábát. Nyílt a csomagtartó, előkerült egy rózsaszín és egy zöld hátizsák, meg valami plüssállat. A gyerekek addigra már szaladni kezdtek, én meg ekkor vettem csak észre a szürke autó mellett ácsorgó nőt. A két gyerek a karjában lógott, mire a férfi odaért. Zavartan fogta a táskákat, végül berakta őket a szürke autó anyósülésére. A plüssállatot még szorította egy ideig, aztán mikor a kislány végre levált az anyjáról, finoman a kezébe adta. Még egy puszit nyomott a nő várakozásteljes arcára, aztán indult vissza a járó motorú fehér Astrához. A nő nézett utána, onnan tévedt a tekintete rám. Elszégyelltem magam.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar