Napi rutin

Napi rutin
Sokszor vásárolok ott. Csak dohányárut meg újságot tartanak. Előbbiből pipaszagtól mentes steril dobozoltat, utóbbiból is csak szűk kínálatot. Mégis.
Onnan ismerem azt a férfit is. Igen, lassan úgy érzem közöm van hozzá…láttam megnyúltan fáradt arccal, frissen borotválva és könnyes szemekkel a náthától. Ha úgy vesszük, sokat tudunk egymásról. Ő például észrevehetné, hogy szerdán mindig sok a csomagom, csütörtökön pedig a hetilapomért megyek. Amúgy furcsa a kapcsolatunk . A férfinek a tekintetét még sosem találtam, csak a hangját ismerem. Az kissé nőies, a beszéde pedig pergő, amin érezni, hogy a kötelességtudat mellett az emberektől való szabadulás vágya is erősen hajtja. Talán ezért pakol megállás nélkül szakszerű, határozott mozdulatokkal.
A férfi mindig ugyanabban az ósdi kerek szemüvegben árusít, előnytelenül sápasztó kék egyenruhában. És sohasem kedvesebb, mint előző nap.
Tegnap kedd volt és én megint sorban álltam. Valaki cigerettát kért tőlem , én meg azt a férfitől. Már a blokkolásnál tartottunk, amikor észbe kaptam: nekem doboz helyett kartonnyi dohány kéne. A férfi arca alig láthatót rándult , a szája szegletén pedig valami mormogásba fúlt fintor suhant át.
A parkolóban jártam, mire a belső feszültség maga alá gyűrte a lustaságot. Visszafordultam. Legszívesebben a férfi képébe vágtam volna, hogy nincs benne felelősségérzet, belegondolt- e már, hány ember napját rontja el tolakodó sértettségével. Türelmesen ismét kivártam az addigra tetemesre nyúlt sort, ami jót is tett. Nem kértem semmit. – Maga mindig ilyen dühös?- kérdeztem minden kedvességemet latba vetve. A férfi rám sem hederített, először úgy hittem meg sem hallott. Aztán amikor jókorát húzott baljával a pénztárgépre, a sorban utánam következő hölgy kezében roppant a szivarka ahogy összerezzent. Nem az én dolgom – kezdett leszűrődni végre lassú agyamban a lényeg.
Ma szerda van és én egy új folyóiratért mentem. Álmosan, egykedvűen, sután köszönve, bízva inkognitómban – felismerhetetlenségig kócos frizurámban. A férfi fel sem nézett, amikor kezembe nyomta a Pszichológia legfrissebb számát, a műanyag tálba öntötte az aprót, és szép napot kívánt.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar